Vevő direkt párosítás Kettős könyvelés 1.6 © GalaSoft          

A Vevő-direkt párosítás akkor használandó, amikor a számla és kiegyenlítése automatikusan nem végezhető el. Ez általában akkor fordul elő, amikor a számlaszámok nem egyeznek.
Belépve a Vevő-direkt párosítás menübe a program fő ablakának munkaszegmensében létrejövő felület felső részében egy lenyitható elemben felsorolásra kerülnek azon vevők, ahol legalább egy nyitott számla található, míg mellette jobbra a Tartozik és Követel összegek szummáját megjelenítő két elem látható.
Alatta találjuk a vezérlő gombokat, ezek a következők:
Cégek frissítése           Frissíti a partnereket
Kijelöltek párosítása   Párosítások végrehajtása
Az alsó részben pedig a kiválasztott partner nyitott számlái láthatók a Tartozik és Követel oldali táblázatokban, melyekben a sorok kijelölhetők, ahol mindkét táblázatban tetszőleges szűrést adhatunk, illetve kereshetünk bennük.
Első lépésként a Cégek frissítése gomb megnyomására a program feltérképezi a rendezetlen vevő számlákat és a kigyűjtött partnerkódokat és neveket elhelyezi a lenyitható táblázatban. Ezután kiválasztjuk azt a partnert, amellyel dolgozni szeretnénk. Ekkor a program automatikusan frissíti mindkét oldalon a táblázatot, ezekben jelennek meg a nyitott számlák adatai.
Ezután mindkét oldalon bejelöljük az összetartozó tartozás és kiegyenlítés sorokat. A program megengedi, hogy akár több ezer számlát kijelöljünk mindkét oldalon, csak a sum(tartozik) legyen egyenlő sum(követel) értékével és ez ilyen módon is párosítható, ám nem szerencsés, ugyanis a késedelmi kamatok számításakor a program a számlák kiegyenlítésének véghatáridejének az egy párosításba tartozó számlák legnagyobb teljesítési időpontját tekinti.
A jó módszer természetesen az, hogy egy tartozást és annak kiegyenlítéseit jelöljük be, majd megnyomjuk a Kijelöltek párosítása gombot. Tehát összetartozó számlánként, úgymond lépésenként párosítsunk.

Vevő-direkt párosítás

A Kijelöltek párosítása gombot megnyomva a program elvégzi a párosítást, amikor is a számlák állapota nyitottból párosítottra változik, valamint egy partneren belüli párosítási sorszámot is kapnak ezek a számlák, utána a Párosítás rendben üzenetet kapjuk és frissülnek a bal és jobb oldali táblázatok.
A Bezár gomb pedig az akció bezárását eredményezi.

Értesítés

 Vevő direkt párosítás Kettős könyvelés 1.6 © GalaSoft